Szeretettel köszöntöm az oldalamon!

Vígh Vanda vagyok, kommunikációs szakember, televíziós és rádiós újságíró, bejegyzett általános- és családügyi mediátor.
Bemutatkozás

Mindig nagy ajándéknak éreztem, hogy a szakmám igazi szerelmem is. Első diplomámat tanító-kommunikáció szakon, azon belül is televíziós területen szereztem. A legelső munkahelyemen, a Magyar Televízió Debreceni Regionális Stúdiójában 7 évet dolgoztam. Kezdetben híradós riporterként, majd jöttek a magazinok és azok a műsorok, amelyekért én feleltem. A körzeti stúdiók megszűnését követően sajtóreferensként, valamint kommunikációs és PR menedzserként dolgoztam a Debreceni Önkormányzat, majd a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kötelékében. Jelenleg az FM90 Campus Rádió 5 különböző közéleti, Debrecent, a gazdasági életet és a megye településeit érintő legfontosabb aktualitásokról szóló magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozom. Köztük az ÉNIDŐ - A LÉLEKTÉR magazinnal, amely a Médiatanács támogatásával készül és, amely a testi és lelki egészség megőrzésére keresi a hatékony megoldásokat. A televíziózástól sem szakadtam el sosem hosszabb időre, „Beülünk egy kávéra” címmel szerkesztettem és vezettem egy portrébeszélgetés-sorozatot a debreceni Alföld Televízió műsorán. A műfajok sajátosságainak köszönhetően valóban beszélgethetek az emberekkel. Az a tapasztalatom, hogy ha úgy figyelünk a riportalanyra, hogy valóban érzi, őszinte érdeklődés vezérli a kérdezőt, mi több, az elhangzottakkal másoknak is segíteni igyekszik, akkor bármiről tudnak és mernek beszélni az emberek. A nehézségeikről, a megpróbáltatásaikról, a legtitkosabb vágyaikról. Arról, hogy mi motiválja, mi ösztönzi őket. A mediációs eljárás során is akárcsak egy jó riporternek, kérdeznie kell a mediátornak. Méghozzá jól kell kérdeznie. Hiszen az a cél, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az álláspontok, hogy végre a megértés útjára lépjenek a felek. A Debreceni Egyetem általános és családügyi mediáció szakirányú továbbképzésének keretén belül diplomáztam 2016-ban. Ma az Igazságügyi Minisztérium névjegyzékében szereplő közvetítőként segítem azokat, akik békés úton szeretnék rendezni konfliktusaikat. Tanulmányaimat mindeközben önismereti,- konfliktuskezelés,- kommunikációs,- és személyiség-fejlesztő tréneri képesítéssel is kiegészítettem.

Média

ÉnIdő - A lélektér I Vígh Vanda műsora

Youtube
|
Spotify

Az egészséges test és lékek titkát évszázadok óta kutatják az emberek. Hippokratész filozófiája volt, hogy: lazítani kell azon, ami feszes és feszesíteni azon, ami laza. A kimerültség okozta betegség pihenéssel, a tétlenségből eredő pedig testmozgással gyógyítható. Az 1583-ban szentté avatott Hildegard úgy vélte, minden betegség gyógyítható. „Isten soha nem engedett volna betegséget megszületni, ha nem teremtett volna ellene való gyógyszert.” Hildegard azt vallotta: Elegendő alvás,- amit bevezethetünk egy vacsora utáni sétával, meleg levendulafürdővel, pozitív gondolatokkal és imával. Az élelem: ami egy életeszköz és az erő megújulására szolgál. Mozgás és Nyugalom: egy fél óra a levegőn megszünteti a stresszt, javítja a szív és tüdő teljesítményét. A salernoi iskolában versbe szedve tanították a helyes életvitelt, ami 6 természeti egységre épült. Avilai Nagy Szent Teréz, kármelita rendi római katolikus szerzetesnő úgy fogalmazott: „Tegyél valami jót a testeddel, hogy a lélek kedvet kapjon ahhoz, hogy benned lakjon!” Juvenalis római író szavait a mai napig őrizzük: „orandum est, ut sit mens sana in corpore sano” vagyis, Imádkozzunk, hogy ép testben ép lélek legyen”. A Kínai hagyományos orvoslás szerint az egészség a Qi (életerő, életenergia) összhangja, harmóniája, egyensúlya. Heinrich Schipperten német filozófus és pszichológus szerint az egészséges lét nem természetes, hanem emberi teljesítmény.

Az ÉNIDŐ-A LÉLEKTÉR című magazinműsorom a testi és lelki egészség megőrzésére nyújt hasznos praktikákat, életvezetési tanácsokat. Hétről hétre kiváló szakemberekkel igyekszünk megtalálni a válaszokat az életre és mindarra ami mögötte van. Az FM90 Campus Rádión és a RádióCafen is hallható beszélgetések online is elérhetőek.

Tevékenységek
Általános-és családügyi mediáció
Mediáció, ha egyetértésre törekszik!

Van az úgy, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk megértetni magunkat a másik féllel. Olyan ez, mintha mindig párhuzamos vágányokon haladnánk. Mehetünk így egymás mellett a végtelenségig, de sosem fogunk egy hullámhosszra kerülni. Talán ezért nem is hibáztatható senki. Hiszen mindenki úgy érzi, hogy csak a saját igazát szeretné érvényesíteni. A nézeteltérésekből azonban sokszor évekig elhúzódó, tetemes mennyiségű pénzt és energiát felemésztő pereskedés lesz. A mediáció éppen abban segít, hogy létrejöjjön egy egyesség, szülessen egy megállapodás, hogy végre egy nyelvet beszéljenek azok, akik eddig úgy érezték, hogy képtelenek megértetni magukat a másikkal. Merthogy a konfliktusok, ha valóban rendezni szeretnénk őket, akkor megoldhatóak.

Általános-és családügyi mediátorként családon belüli konfliktusok, így például válás esetén felügyeleti kérdésekben, vagyonmegosztással, örökléssel kapcsolatos viták, valamint párkapcsolati egyet nem értés, gyerekek kapcsán iskolán belüli gondok, valamint munkahelyi problémák esetén tudom ügyfeleimet a békés egyetértés irányába segíteni. Fontos megjegyezni, hogy a mediátor nem ítélkezik, nem dönt, nem szolgáltat igazságot, kizárólag irányított kérdésekkel igyekszik közelebb hozni az álláspontokat egymáshoz, míg végül olyan megoldás nem jön létre, amely mindenkinek elfogadható.

Ne őrizgesse a haragot, ne őrlődjön évekig, oldja fel a konfliktusait!

Keressen bizalommal az oldalon található elérhetőségeken, vagy az Igazságügyi Minisztérium Közvetítői névjegyzékben.

Általános-és családügyi mediáció
Párkapcsolati mediáció
Te nem értesz engem és én sem értelek téged...

Talán kevesebb fájdalmasabb dolog van az életben, mint amikor az, akit a legjobban szeretünk, egyszer csak elkezd nem érteni bennünket. Amikor hiába próbáljuk újra és újra elmondani az érzéseinket és ő is hasztalan igyekszik megosztani velünk a gondolatait, egyszerűen nem jön át egyik fél mondanivalója sem.

A szeretet bizsergető, melengető érzésének a helyét, egy idő után átveszi a megmagyarázhatatlan, körbeírhatatlan üresség. Ennek az utcának a vége a párkapcsolatok felbomlása. Azok, akik egykor elválaszthatatlanok voltak azt érzik, hogy minden együtt töltött perc idegesítő, feszültséggel teli elpocsékolt idő. Azt érzik, hogy a párkapcsolat már nem feltöltődés, nem egység, nem boldogság, hanem furcsa keveredése a fájdalomnak, a csalódásnak, a lemondásnak, a haragnak és kicsit a gyásznak.

A párkapcsolati mediáció lényege, hogy a beszélgetések révén a párok között újra elinduljon egy közös kommunikáció. Talán még nincs minden veszve, talán csak egy pártatlan harmadik félre, egy mediátorra van szükség, hogy a párok hosszú idő után végre ismét egymással beszélgessenek és ne elbeszéljenek egymás mellett.

Párkapcsolati mediáció
Válási mediáció
Ágytól, asztaltól..

Válás. Elválás egymástól, a párkapcsolatból, kiválás az eddigi életből, a megszokott ritmusból és megválás az otthontól, a nászajándékoktól, a közösen vásárolt bútorokon át az utolsó függönycsipeszig mindentől. A házasság felbomlása önmagában is egy lelkileg megterhelő, fájdalmas, csalódással, lemondással teli időszak. A kapcsolat gyászolásának ideje, amikor a legtöbben újraértékelik az életüket és próbálják a „hogyan tovább?”-ot eltervezni.

A vagyon megosztása az egyik leggyakoribb vitás kérdés a válások esetében. Ki vette? Ki hozta? Kinek a pénzéből? Ki kapta ajándékba? Ki örökölte? Ki látta meg hamarabb? Kinek az ötlete volt, hogy megvegyék? Számtalan kérdés, amelyek tisztázása sokszor hosszú, haragos éveket vesz igénybe, megakadályozva ezzel azt, hogy az egyébként is nehéz időszakot minél hamarabb maguk mögött hagyhassák az egykori házastársak.

A válási mediáció során ezeket a vagyonmegosztással kapcsolatos kérdéseket is sikerülhet békésen, belátható időn belül rendezni, ha valaki tényleg tovább szeretne lépni, új életet kezdeni, ahelyett, hogy még hosszú évekig pereskedjen egykori párjával.

Felügyeleti kérdésekben vagy kapcsolattartás során kialakult konfliktusok esetén fontos megjegyezni, hogy a közvetítő a tárgyalások során minden esetben pártatlan, kizárólag egy személy érdekeit képviseli, a gyermekét.

Válási  mediáció
Iskolai mediáció
Közösség-kiközösítés

Nem kevés felnőtt tudna mesélni arról, milyen érzés volt a számára, amikor kisdiákként kiközösítették a társai. Csúfolták, összesúgtak mögötte, leveleket írtak róla, bántották, cikizték, vagy esetleg meg is verték. Amikor mindegy volt, hogy van sapka vagy nincs sapka rajta, mert mindenért bántották. Amikor reggel úgy ébredt fel, hogy inkább százszor minden házimunka, amit a szülők adnak otthon, mint egyszer bemenni az osztályterembe.

Ezek a traumák nem múlnak el nyomtalanul. Befolyással vannak a felnőttkori baráti és párkapcsolatokra, sőt a munkahelyi viszonyokra is. Az sem jelenthet mindig megoldást, ha a szülő úgy dönt kiemeli a gyermeket a bántó közegből, hiszen ez azt is üzenheti a gyermeknek, hogy nem tudja magát megvédeni vagy az elkerülés technikáját kell alkalmaznia a kudarcokkal szemben és akkor minden rendben lesz. Ilyenkor szokott az előfordulni, hogy a rendezetlen konfliktus miatt még évekig aggódik a gyermek, nehogy összetalálkozzon az egykori osztálytársakkal.

Az iskolai mediáció lényege, hogy a beszélgetések révén felszínre kerüljenek a konfliktusok okai, ezáltal pedig feloldódjanak az ellentétek. A problémakezelés békés formája megtanítja a gyerekeket arra, hogy az érzelmek kifejezése, a sérelmek megbeszélése célravezető lehet a vitás kérdések rendezésében, erre pedig felnőttként is emlékezni fognak.

Iskolai mediáció
Tedd meg magadért...

Nem az a lényeg, hogy a másik ember mit képes megtenni, mire van ereje, bátorsága, akarata. Az a fontos, hogy mi megtudjuk-e tenni az első lépést, feltudjuk-e vállalni a kezdeményezést, képesek vagyunk-e békét ajánlani, letudjuk-e zárni a múltat, eltudjuk-e engedni a sérelmeket, tovább tudunk-e lépni a fájdalmakon, akarunk-e változtatni, hogy szabadon éljünk az állandó veszekedések gúzsbakötése nélkül, képesek vagyunk-e felszabadítani a lelkünket az állandó feszültség alól?

Ha minden kérdésre igen a válasz, akkor minden elhatározás megvalósulhat, akkor valójában magunkért teszünk valami nagyon jó dolgot. Mert a lelki békét választjuk a konfliktusok, viták, veszekedések folyamatos mérgező hatása helyett és végre minden eddig veszendőbe ment időt és energiát olyan dologra fordíthatunk, ami igazán fontos. Mert csak egy egész ember tud másoknak adni, a veszekedéssel elveszített energia csak elvesz mindenkitől.

Aki a mediációt választja, a békét választja. Aki a béke mellett dönt, az a saját maga irányába tesz egy óriási lépést

Vélemények

“A mediáció hasznos folyamat. Olyan dolgokat is meg tudtunk beszélni, amiket még sosem sikerült. Olyan dolgok derültek ki magunkról és a társunkról, hogy ezek ismerete nélkül nem tudnánk a kapcsolatot folytatni.”

“Vanda kedves, segítőkész, türelmes. Sokat köszönhetek neki. Rámutatott olyan dolgokra, amit nélküle nem értettem volna meg, amiken, ha nem változatok sosem lehetek ÉN. Más példák, tapasztalatok nyomtak, amiket felismertem az Ő segítségével. 10/10 Egyszóval KÖSZÖNÖM!!!”

 “A mediációs folyamat nagyon sokat segített, a kapcsolat tükrében meglátni magamat, a páromat, az elvárásainkat. Reális segítségnek érzem.”

“Vandáról csak jókat tudok mondani. Pártatlan, empatikus, látszik rajta az őszinte segíteni akarás. Ha a mediáció sikerrel zárul, azt legnagyobb részben neki köszönhetjük.”

 “Nagyon szkeptikus voltam a mediációval kapcsolatban, mert jártunk más mediátornál korábban, de nem vezettek eredményre az ülések. Most viszont azt mondom, hogy bárcsak 10 évvel ezelőtt kerültünk volna Vandához, most nem itt tartanánk.”

 “Nem könnyű rálátni a beszélgetések során a döntéseink súlyára, de mindennél jobb tiszta lappal, a dolgokkal a helyükön útnak indulni.”